Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
Lezárult a célzott, csoportos gyorstesztelés első köre, az operatív törzs közölte a részletes adatokat keddi tájékoztatóján.
A csoportos, célzott gyorstesztelésnek 181 506-an vetették alá magukat önkéntesen. Közülük 2,44 százalék, vagyis 4436 fő adott pozitív mintát – mondta el az operatív törzs keddi tájékoztatóján György István területi közigazgatásért felelős államtitkár. Hozzátette: az operatív törzs ennél azért nagyobb tesztelői aktivitásra számított.
A bölcsődei dolgozóknál 79 százalék tesztelt, az óvodai dolgozók 74 százaléka, az általános iskolákban, oktató-nevelő munkában résztvevők 73 százaléka. A szociális intézményekben több mint 22 ezren végeztették el a tesztet, itt 3,73 százalékos volt pozitív eset aránya. A szakképző intézményekben 64 százalékos a részvételi arány mellett 2,6 százalékos volt a pozitivitási ráta.
Az egészségügyi dolgozók közül kicsivel több mint 10 ezer főt teszteltek.
A gyorstesztelés második köre elkezdődött, mindenkit arra biztatott György István, hogy vegyen részt, akár azok is, akik már teszteltek. Hangsúlyozta: bár a közbeszédbe bekerült, hogy valakit esetleg hátrányként érhet, ha nem vesz részt a tesztelésben, senkit semmilyen hátrány nem érhet, ha nem megy el tesztelni.
A következő körben az államigazgatásban és az ügyfélszolgálatokon dolgozókat tesztelik.
Fotó: MTI/Komka Péter
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|