A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
A Balaton nyugati részén már tömegesen megjelentek a cianobaktériumok (kékalgák) a vízfelszínen - tájékoztatta a mintavételezések eredményét az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete (BLI) az MTI-vel szerdán.
Az elmúlt napokban sok bejelentés érkezett többi között Alsóbélatelep, Fonyód, Balatonmáriafürdő, Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Balatonfenyves, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonboglár térségéből a tihanyi intézethez arról, hogy szabad szemmel jól látható algavirágzást észleltek a partok mentén.
A BLI közleménye szerint a kutatók keddi mérései alapján ez a jelenség a Keszthelyi-medencében a Balaton közepén is megfigyelhető volt. Még nincs nagy algatömeg jelen a vízben, de az algák mennyisége a tó nyugati területein erőteljes növekedésnek indult - írják.
Vörös Lajos kutató professzor (BLI) az MTI-nek elmondta: annak ellenére, hogy a teljes vízoszlopot nézve az algamennyiség még nem kifogásolható, a kékalgák mennyisége helyenként és időszakosan meghaladta az egészségügyi határértéket, ami 50 mikrogramm/liter klorofill-A.
A kutató elmondta: kedden Balatonfűzfőtől Keszthelyig végigvizsgálták a Balaton vizét. A tapasztaltak szerint az algásodás mértéke a két hete végzett utolsó mérés óta megduplázódott, a nyugati medencére jellemző, a keleti medencében számottevően kisebb.
Felhívta a figyelmet arra: a kékalga toxinja fürdőzőknél allergiás bőrreakciót, kiütést, szemirritációt okozhat, ami elkerülhető a fürdőzés utáni zuhanyzással. Ha kisgyermekek ebből a vízből nyelnek, a szervezetükbe jutó toxin hasmenést okozhat. Ezért célszerű lenne legalább hetente ellenőrizni a strandok vízminőségét - javasolta a professzor.
Arról is beszámolt, hogy a vízminták toxintartalmát az országban csak egy helyen, Debrecenben tudják mérni, drága vizsgálatról van szó, így erről a BLI-nek pillanatnyilag nincs adata. Hangsúlyozta, hogy a Balatonból történő ivóvízkivételben egyelőre nem jelent kockázatot az algásodás, mivel az a meder aljáról történik, a kékalga jelenléte pedig a vízfelszínre jellemző.
A Balaton körüli megyék kormányhivatalai korábban közölték, havonta egyszer mérik a víz minőségét a balatoni fürdőhelyeken. Lombár Gábor, az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke szerdán közölte az MTI-vel: az érintett hatósághoz fordul azzal a kéréssel, hogy az algásodásra tekintettel ellenőrizzék sűrűbben a vízminőséget, valamit adjanak útmutatást a strandüzemeltetőknek, miként és miről tájékoztassák a fürdőzőket.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn közölte az MTI-vel, hogy megkezdték a kotrást a Balaton nyugati medencéjében a víz megnövekedett klorofill-A-tartalma és az algamennyiség miatt.
Emlékeztettek arra, hogy a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság akkreditált laboratóriuma a múlt héten a határértéket jelentősen meghaladó klorofill-A-szinteket mért a tó nyugati medencéjében, ennek alapján az OVF harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el és a mederkotrás előkészítésére utasította az érintett vízügyi igazgatóságokat.
Forrás: MTI
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|