A jövő tűzoltói robotokkal oltanak majd, de a szuperhősök sem tűnnek el

Ez derül ki az idei alkotói pályázatra beküldött munkákból. Barcsról, Nagyatádról, Marcaliból, Kéthelyről, Tabról és Kaposvárról is érkeztek szabadkézzel készített művek, amelyeken keresztül a diákok azt mutatták be, miként látják a tűzoltókat tíz, húsz, ötven, vagy akár száz év múlva.

 

A pályázatot tizenkettedik alkalommal hirdetette meg az Országos Tűzmegelőzési Bizottság, amelyre idén 161 somogyi mű érkezett. Az alsó és felső tagozatos diákok kézműves alkotásokkal rukkoltak elő. Főként az ecsetet és a ceruzát részesítették előnyben a fiatalok, ám néhányan gyurmából készített pályaművel „meséltek” a jövő tűzvédelméről. A képzeletnek csak az alkotás mérete szabott határt. 

 

A Somogy Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottság által felkért szakmai zsűrit Krám István tűzoltó ezredes, a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntötte, aki szemtanúja volt a szakemberek közel sem egyszerű feladatának.

 

Kreativitás, igényesség, társadalmi hasznosság és a tűzvédelmi szakmai szempontok számítottak a bírálat során. Volt, aki drónok bevetésével képzeli el a tűzoltást a jövőben, míg mások tűzoltórobotokat álmodtak meg. Ugyanakkor az is látszik, hogy a somogyi gyerekek bíznak abban is, hogy minden kornak meglesznek a maguk hősei, akik különböző öltözet mögé rejtik arcukat, de bátorságuknak nincs párja és a baj óráiban ők jelentik az utolsó reménysugarat a segítségre szorulóknak. 

 

Szabó Dóra, rajztanár (Pacsmag Élményfestés Kaposvár), Lang Róbert, a Somogyi Hírlap fotóriportere és Vágner Mátyás, a Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium igazgatóhelyettese döntött arról, hogy kinek az ötletesen elkészített műve jutott tovább az országos megmérettetésre. A legkreatívabb somogyi alkotások készítőit a június eleji eredményhirdetésen jutalmazza a Somogy Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottság. Az alkotásokból kiállítás is nyílik. 

 

Fotó: Somogy VMKI

Időpont: 
kedd, 2025, április 15 - 20:45

MAGAZIN

A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én

Július 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban.

Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan mások

Igazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak

Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula Somogyba

Kellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Állásajánlatok Kaposváron