December 22. és január 6. között igazgatási szünet lesz, ebben az időszakban a legtöbb hivatali ügyfélszolgálat zárva tart.
Ezalatt a halaszthatatlan közfeladatokat és hatósági teendőket ellátják a kormányhivatalok, valamint országszerte 60 kijelölt kormányablak és a Központi Okmányiroda is korlátozott nyitvatartással fogadja az ügyfeleket.
A szünetben is felkereshető kormányablakok korlátozott nyitvatartása országosan egységes lesz: december 22-én csütörtöki ügyfélfogadási rend szerint működnek, majd karácsony után, hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között lesz lehetőség az ügyintézésre. Az érintett pénteki napokon (december 23-án, 30-án és január 6-án) minden kormányablak és okmányiroda zárva tart. A nyitva tartó kormányablakokról a kormanyablak.hu oldalon lehet tájékozódni.
Az egyéb kormányhivatali ügyfélszolgálatok közül a legtöbb zárva lesz az igazgatási szünet teljes ideje alatt. A földhivatalokban még január 9-én is szünetel a félfogadás, ugyanis ekkor dolgozzák fel az addig postán vagy elektronikusan beérkezett kérelmeket.
Mivel az igazgatási szünetben is elérhető hivatalok nyitvatartása és helyszíne is eltérhet a megszokottól, mindenképp javasolt ügyintézés előtt az adott megyei kormányhivatal honlapján tájékozódni. A kérelmek elektronikus úton vagy e-papíron bármikor benyújthatók, melyek feldolgozására az igazgatási szünet végeztével kerül sor.
A folyamatosan indokolt hatósági ellenőrzéseket, és a krízishelyzetek elhárításával összefüggő feladatokat a kormányhivatalok az igazgatási szünet idején is elvégzik, többek között a népegészségügy, az áldozatsegítés, a munkavédelem, az állategészségügy- és élelmiszerbiztonság, a fogyasztóvédelem területén, illetve a Családvédelmi Szolgálatok is ellátják feladataikat.
Somogyban az alábbi kormányhivatalok tartanak nyitva:
KaposvárNagy Imre tér 1.
MarcaliPetőfi Sándor utca 14.
NagyatádBajcsy-Zsilinszky utca 1/a.
SiófokFő tér 1.
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |