Átadták a Kaposi Mór Oktató Kórház hárommilliárd forintból megújult szülészeti épületét csütörtökön Kaposváron.
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter az eseményen azt hangsúlyozta: a felújított kaposvári szülészetre az egész ország büszke lehet.
Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy bár a szülészet 90 éves, méltóságteljes épülete a múltat idézi, a rekonstrukcióval létrejött infrastruktúra a legkorszerűbb feltételeket biztosítja a szülő nők és az újszülöttek ellátásához.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere arról szólt, hogy a szülészet a kórház szimbolikus épülete, amelynek rekonstrukciójával a jövő kaposvári generációinak akartak esélyt adni arra, hogy méltó körülmények között láthassák meg a napvilágot.
"A szülés, a születés egy életen át elkíséri a családokat, fontos, hogy ezt csodaként éljék meg" - hangoztatta.
Kitért arra: Kaposvár célja, hogy a városban 2030-ig többen szülessenek, mint ahányan meghalnak, továbbá a somogyi megyeszékhely az ország egyik legegészségesebb városa legyen.
Moizs Mariann, a kórház főigazgatója azt közölte, hogy a kaposvári szülészeti, nőgyógyászati és újszülöttellátás megújítása hatéves munka eredménye. "Szimbolikus, hogy az átadásra kettős évfordulón, a kórház történetének 175. és az önnálló szülészet 90. évében kerül sor" - jegyezte meg.
A kaposvári polgármesteri hivatal korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szülészet modernizációja 2019-ben kezdődött meg egy 442 millió forint értékű eszközbeszerzéssel. A kormányzati támogatásból vásárolt gyógyászati eszközök között ultrahangkészülék, inkubátor, szülőágy, műtőfelszerelés és röntgengép is van.
Az épület belsejében komplett átalakítást végeztek, amelynek során többek között:
A szülészetet bemutató cikkünket itt találjátok.
MTI
Fotó: MTI/Varga György
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |