Somogy megyében, kedden már ismét rekord közeli maximum hőmérsékletekkel számolhatunk, sok napsütéssel, gyenge gomolyfelhőzettel, erős UV sugárzással. Megélénkül a délies szél.
A tartós hőség veszélye miatt több megyére harmadfokú figyelmeztetést adott ki keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a legmagasabb fokú figyelmeztetést Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megyére adták ki. Ezekben a megyékben a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett valószínű.
Szerdán hidegfront éri el hazánkat északnyugat felől. A front érkezése előtt, a keleti országrészben tovább fokozódik a hőség, északnyugatra viszont már reggel megérkezik a front, ott kissé mérséklődik a nagy meleg.
Alapvetően napos idő lesz országszerte. Erőteljesebb gomolyképződés, szórványos zivatarok kialakulása délután inkább csak a nyugati, északnyugati határszélen, majd este északkeleten várható.
A zivatarok környezetében lehet átmenetileg viharos széllökés.
Éjszaka szórványosan, kevés helyet érintően, de országszerte kipattanhat zivatargóc. Hajnalban, a Dunántúlon erős északi szél támad.
A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
kedd délután 36,
szerda reggel 17,
szerda délután 33,
csütörtök reggel 16 fok körül alakul.
A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
Csütörtökön változóan napos-felhős idő ígérkezik, élénk, északnyugaton erős északnyugati széllel. Reggel elvétve még lehetnek záporok, majd megszűnnek, kisüt a nap. Csökken a hőmérséklet.
Pénteken, nyugaton napos idő, élénk-erős északi szél ígérkezik, szórványos csapadék várható, nem mindenhol esik. Szombatonnyugaton alapvetően napos, idő, mérsékeltebb, de még meg-megélénkülő szél várható. Vasárnap és hétfőn is nyugaton várható több, zavartalanabb napsütés, Jövő hétre újabb hőhullám körvonalazódik.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |