A Petőfi tér közműveinek kiváltása miatt új forgalmi rend lép életbe kedden este a kaposvári belvárosban.
A kivitelező lezárja a Petőfi-szobor és a Szarvas üzletház közötti mintegy 30 méter hosszú útszakaszt. A vasútállomás felől érkezők azonban így is be tudnak hajtani az Irányi Dániel utcába, ezt ugyanakkor csak a szobor megkerülésével tehetik meg. Ebből kifolyólag a Teleki utca alsó, a rendelőintézetig tartó szakasza ismét kétirányúvá válik.

A néhány hetet igénylő munkálatok idején a Szarvas üzletház mögötti útszakasz ismét egyirányúvá válik. Ez azt is jelenti, hogy a Dózsa György utca felől jövő autósok a Spar áruháznál nem hajthatnak be jobbra. Amennyiben mégis oda vezet az úti céljuk, a parkoláshoz meg kell kerülniük a Szarvas üzletházat.
Mivel a változás miatt a Teleki utca alsó, a rendelőintézetig tartó szakasza ismét kétirányúvá válik. A biztonságos közlekedés érdekében a Rippl-Rónai park felől érkezők a Petőfi téren csupán egy sávot használhatnak, onnan azonban mind jobbra, mind pedig balra kihajthatnak az Áchim András utca és a Budai Nagy Antal utca irányába.
A változásokat mindenhol burkolatfestés, közlekedési táblák és fizikai terelő elemek jelzik, ezzel együtt is fokozott figyelmet kér a kivitelező az arra közlekedő autósoktól és gyalogosoktól.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |