
A pihenőnap-áthelyezés, illetve az augusztus 20-i ünnep miatt változik a vonatok közlekedési rendje.
Augusztus 18-án és 19-én az ünnepnapra, 20-án a vasárnapra, 21-én pedig a hétfői munkanapra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok. A várható nagy utasforgalom miatt érdemes néhány nappal előbb megváltani a menetjegyeket.
A MÁV-START a megnövekedett utasforgalom függvényében bizonyos, forgalmasabb InterCity vonatokat több kocsival közlekedteti. A felkészülés és a megnövelt kapacitás ellenére – egyes népszerűbb utazási időpontokban – gyorsan megtelhetnek az InterCity vonatok, ezekre érdemes elővételben megvenni a menet- és helyjegyeket.
A helybiztosítással közlekedő vonatok foglaltságának adatai péntektől lesznek megtekinthetők a MÁV honlapján. A tájékoztató jellegű adatokat naponta többször is frissíti a MÁV-START. Az utasok egy letölthető táblázatban megnézhetik, hogy hol tart a kötelező helybiztosítással közlekedő vonatok foglaltsága az egyes napokra vonatkozóan, és azt, hogy a kiválasztott induló járatra van-e még szabad hely.
Elővételi és kedvezményes jegyvásárlás
A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a MÁV-START azt javasolja utasainak, hogy a menetjegyeket és a helyjegyeket – lehetőség szerint már az ünnep előtt néhány nappal – elővételben váltsák meg. Érdemes kihasználni a jegyértékesítő automaták és az internetes jegyvásárlás adta lehetőségeket. A MÁV alkalmazásból vagy online megváltott e-vonatjegyek a vonatokon elektronikusan is bemutathatóak.
Az ünnepi időszakban is érvényesek az önkiszolgáló csatornák igénybevétele esetén nyújtott kedvezmények: automatából vásárolt vagy online váltott, de automatából kinyomtatott jegyekre 5, e-vonatjegyekre 10 százalékos kedvezményt nyújt a MÁV-START. Az utasok az ünnepi időszakban is csaknem napi 150 csúcsidőn kívüli, kevésbé kihasznált járatra válthatnak jegyet 20 százalékos kedvezménnyel, amennyiben 100 kilométer feletti utazásukhoz online, e-vonatjegy formájában vásárolják meg azt.
A 26 éven aluli – diákigazolvánnyal nem rendelkező – fiatalok augusztus 16-án 10 órától augusztus 20-án éjfélig tartó időszakban igénybe vehetik a hétvégi, 33 százalékos kedvezményű menetjegyet. A gyermekek, családosok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok stb. is élhetnek a szokásos kedvezményekkel.
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |