M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
Kaposszentjakab kiemelkedő történelmi jelentőségű helyszíne nem csak Kaposvárnak, hanem az egész országnak is.
Az országban elsőként épült olyan bencés monostor, amit nem a király alapított, viszont a felszentelésénél Salamon király is jelent volt.
A bencés apátság területén 2014-ben újra kezdett, majd 2016-ban is folytatott régészeti feltárások szenzációs eredményt hoztak.
A jelenlegi adatok alapján egy erődített Karoling központ (9. századi) álhatott a területen.
A tervek szerint a romok felújításra kerülnek, bizonyos részeit rekonstruálják, új kőtár készül. Emellett megújulnak az utak és parkolók, a látogatókat egy új látogatóközpont várja, új, látványos és interaktív elemekkel ellátott kiállítással, rendezvényteremmel és időszaki kiállítóhellyel. Továbbá új múzeumpedagógiai programok, vetítések, kiadványok szolgálják majd az ideérkezők kényelmét.
A programtervek között szerepel egy középkori hangulatú fesztivál megrendezése is, amely előfutáraként a Rippl-Rónai Múzeum és a Fekete Hollók Rendje hagyományőrző egyesület közös rendezvényt szervez 2016. szeptember 10-én a Szentjakabi Bencés Apátság területén.

![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|
![]() Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyébenAz előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.
|
![]() Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltottákJelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.
|