Szigorúan ellenőrzik kedd reggeltől a szabálytalankodókat

2015. október 27-től megváltozott a forgalmi rend a Kaposváry György és a  Kanizsai utcát a hipermarket mögött összekötő úton. 

Október végétől ide csak kizárólag engedéllyel rendelkező gépjárművek hajthatnak be, Kaposvár új gázüzemű buszai ugyanis ideiglenesen itt tankolnak. A szabálytalanul közlekedőket eddig figyelmeztettük, ez azonban nem minden esetben volt elegendő, így keddtől(november.17.) büntetheti is a hatóság a szabálytalankodó sofőröket.Arra kérjük a közlekedőket, tartsák be a KRESZ előírásait, csak így tudják zavartalanul tankolni a Kaposvári Közlekedési Zrt. munkatársai az új buszokat.

MAGAZIN

Elindult a KÁN Kaposváron: ma már a családi programoké a főszerep

Pénteken megnyílt a KÁN Egyetemi Napok Kaposváron, szombaton pedig már a második nap programjai várják a látogatókat.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja avendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja a vendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfi

Jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani.

A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrök

A kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak.

 

A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekig

A pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani.

Állásajánlatok Kaposváron