Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
Papp Pala László „Memories” című kiállítása a Csiky Gergely Színház félemeletén látható. Interjú Papp Pala Lászlóval is itt olvasható.
Az Augusztus Oklahomában premierje alkalmából a SZÍNtiszta Kortárs sorozatunk idei negyedik állomásán kollégánk, a Csiky társulatának tagja, Papp Pala László mutatkozik be színházunk közönségének.
A kiállítás az előadások idejében tekinthető meg, február 20-tól április 11-ig.
- Légy szíves mutasd be ezt a kiállítást pár szóval!
-A kiállítás címe Emlékek azaz Memories, és igazából a festményekre sokszor lehet mondani, hogy emlékképek hiszen a festő sokszor emlékekből építkezve festi a képeit. Ezek a képek egészen személyes emlékekből táplálkoznak, és próbálnak olyan momentumokat elkapni, amelyek a nézők számára nem feltétlenül ismertek, de mégis felépíthetnek belőle egy szubjektív érzetet, ami adhat nekik valamit.
- Miért ilyen stílusban festesz?
- A Popart közel áll hozzám, másrészt a másik foglalkozási terület, amit nagyon kedevelek, az a videovetítés, illetve videoanimáció, ahol hasonlóképpen az erős kontúrok és erős színek dominálnak.
- A fényhangárban is dolgozol. Azok a vetítések, hogy születnek?
- Azok a vetítések élőben készülnek és ott rengeteg kis snittel fel vagyunk szerelkezve, amiket élőben keverünk az éppen aktuális zenéhez, és annak a hangulatához igazítjuk, illetve arra próbálunk meg ráépíteni videóban történeteket.
- Hogyan ajánlanád ezt a kiállítást?
- Szeretném hogyha eljönnek az emberek és megnézik ezeket a képeket nem csak a képek stílusa hatna rájuk, hanem a mondanivalójuk is előcsalogatna valamit, akár a saját emlékeiből. Azt szeretném, hogy a nézőkben is valami elinduljon valami érzetet keltsen.
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|