
Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
A megmérettetésen végül a siófoki tűzoltókból álló somogyi csapat bizonyult a legjobbnak.
A bajnokságon résztvevő hivatásos tűzoltók a közlekedési balesetek során végzett műszaki mentési feladatok végrehajtásával kapcsolatos tudásukról és felkészültségükről adtak számot.
A verseny során a tűzoltói beavatkozások szakszerű bemutatása volt a cél, valamint az, hogy a hatfős csapatok tagjai tapasztalatokat szerezzenek, és megosszák azokat egymással.
Sorsolás döntötte el, hogy az egyes csapatoknak milyen szituációval, azaz szimulált közlekedési balesettel kellett megbirkózniuk. A pontozásnál a verseny bírái figyelembe vették, hogy a tűzoltórajok miként használták a szakfelszereléseket, mennyire volt összehangolt a csapatmunka, hogyan kezelték a vágó és feszítő adaptereket.
Pontozták a felderítést, a beavatkozáshoz választott taktikát, az egymás közötti kommunikációt, a szakszerű rádióforgalmazást, valamint a sérült szakszerű ellátását is. A mentési feladatok végrehajtását tereptárgyak akadályozták, szalagkorlátok, fák nehezítették az autóba szorult „sérültekhez” való hozzáférést. A csapatok a saját gépjárműfecskendőjükkel érkeztek a versenyre, a feladatok végrehajtásakor csak az arra felmálházott eszközöket használhatták.
A valósághű körülmények között elvégzett műszaki mentés szakszerűsége mellett az idővel is megküzdöttek a tűzoltóegységek, ugyanis stopperórával mérték, hogy az irányítóból, illetve négy beosztott és egy medic képzettséggel rendelkező tűzoltóból álló hatfős csapatok hány perc alatt birkóznak meg az adott versenyfeladattal. A cél minden esetben a roncsok közé szorult sérült szakszerű kimentése volt, amelyre húsz perc állt rendelkezésre. A versenybírók az értékelés során kiemelt figyelmet fordítottak a helyszín biztosítására, a balesetet szenvedett járművek áramtalanítására és stabilizálására, a légzsákok leszorítására, illetve a sérülttel történő kommunikációra.
A verseny második napján az ünnepélyes díjátadón Fülep Zoltán tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője köszöntötte az állományt, majd átadta versenycsapatoknak járó díjakat.
A kétnapos versenyen nyújtott eredménye alapján a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A csapat tagjai: Mészáros Ferenc Róbert tűzoltó százados, Horváth Tamás tűzoltó törzszászlós, Erdős Péter tűzoltó főtörzsőrmester, Molnár Róbert tűzoltó főtörzsőrmester, Borbély György tűzoltó törzsőrmester és Mocsonaki Attila tűzoltó törzsőrmester voltak, akik valamennyien a Siófoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság állományát erősítik.
A legjobb kárhelyszíni elsősegélynyújtó (medic) kategória díjat Mocsonaki Attila tűzoltó törzsőrmester vehette át a Magyar Rendvédelmi Kart képviselő Mutnyánszki Tibor tűzoltó alezredestől.
Fotó: Szőke Péter BM OKF
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |