Színházi felolvasóest az Agórában - Okuláré Project

Februárban is jelentkezik az országhatárokon átívelő drámaíró verseny, felolvasószínházi sorozat, kortárs happening, vagy hát sok mindent mondhatunk még róla, egyszóval, az OKULÁRÉ PROJEKT.  

Számos helyszín, ugyanazon a napon, ugyanabban az időben szembetalálkozik egymással, a közönség meg jól megszavazza melyik volt a legjobb rövid egyfelvonásos pályamunka. 

A közönségszavazás után az elmaradhatatlan beszélgetésben megvitatjuk az eredményeket. 

MEGHÍVOTT ÍRÓINK:

ILLÉS PÉTER, ( az előző kör nyertese)

a Csongrádi Színtársulat írója, színésze.

BALOGH GYULA,

a Szegedi Tudományegyetemen szerzett bölcsész diplomát, számos szépirodalmi szöveg publikálása után, első rövid egyfelvonásosával jelentkezik.

TÓTH ÁDÁM,

budapesti színjátszó, különböző csoportokban megfordult már, sehol sem találta igazán a helyét, hátha most, ebben a műfajban.

 

Az OKULÁRÉról bővebben itt olvashattok:

http://amargant.wix.com/amargant#!okulareprojekt/ckiy

 

Helyszín:

Együd Árpád Kulturális Központ - Agóra Büfé

Időpont: 
2017/02/06 - 19:00

MAGAZIN

Veteránautók a Kaposvári Nagypiacon

A Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.

Árokba hajtott egy autó Siófok-Sóstónál a 7-es főúton

Siófok-Sóstónál, a főút 104-es kilométeréhez riasztották a tűzoltókat.

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Állásajánlatok Kaposváron