Január 7-ig elfogadják a vonatokon és a helyközi buszokon a decemberi bérleteket

    - A decemberi dolgozó- és tanulóbérleteket január 5. helyett 7-ig fogadják el a vonatokon és a helyközi buszjáratokon, megkönnyítve az utasok sorban állás nélküli bérletvásárlását az új év első napjaiban - közölte a Mávinform a honlapján szerda reggel.

    A közlemény szerint szilveszterkor, újévkor és január 2-án is jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, és indulás előtt tájékozódjanak a menetrendváltozásról.

    Mint írták, a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a menetjegy elővételben, online és mobilon is kényelmesen megváltható.

    A tájékoztatás szerint a kiemelt, frekventált vonalakon a csúcsidőszakokban közlekedő InterCity vonatokhoz - a lehetőségekhez képest - több kocsit kapcsolnak a helyjegy-fogyásától függően. December 31-én, valamint január 2-án és 3-án járatonként 1-4 kocsival többel közlekednek egyes InterCity vonatok, továbbá többlet kocsikkal közlekednek egyes sebesvonatok Budapest és Tapolca között is.

 

    A szilveszterezőknek a vasúttársaság a biztonságos hazajutás érdekében az éjszakai, hajnali vonatok igénybevételét javasolja a gépkocsik használata helyett.

 

    A Volánbusz helyi és helyközi autóbuszainak közlekedési rendje is változik: az év végi ünnepnapok idején az autóbuszok a megszokottól eltérően közlekednek, szilveszterkor, valamint az újév napján több járat nem közlekedik, illetve az egyes településeken a helyi járatok is az általános közlekedési rendtől eltérően közlekednek. December 31-én jellemzően a hét utolsó tanítási szünetes munkanapja szerint, 2022. január elsején pedig a munkaszüneti napra érvényes menetrend szerint közlekednek a buszok - tudatták.

    A december 31-ről január 1-jére virradó éjszakán minden vonalon biztosítják az éjszakai HÉV-közlekedést. Január 1-jén és 2-án - szombaton és vasárnap - a HÉV a munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint, január 3-tól - hétfőtől- a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint jár - írták.

MAGAZIN

A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én

Július 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban.

Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan mások

Igazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak

Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula Somogyba

Kellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Állásajánlatok Kaposváron