Kaposvárról Pécsre kerülhet az International Youth Sport Festival

Kinőtte Kaposvárt, ezért új helyszínen, Pécsen tarthatják 2022-től az International Youth Sport Festivalt - közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata kedden az MTI-vel.

    A közlemény kitért rá: a nemzetközi diáksport fesztiválon az elmúlt 15 évben 65 országból összesen 3069 sportcsapat vett részt, együttesen 45 641 sportoló mérte össze erejét.     A közlés szerint az ország egyik legjelentősebb utánpótlássport-fesztiválját három sportágban, labdarúgásban, kosárlabdában és kézilabdában hirdetik meg tíz korosztály számára, fiúknak és lányoknak egyaránt.

 

    Az egyhetes programsorozatot minden évben júliusban rendezik. Eddig Kaposvár adott otthont az eseménynek, amely azonban a pécsi önkormányzat tájékoztatása szerint kinőtte a somogyi megyeszékhelyet, ezért merült fel Pécs lehetséges helyszínként.     Fogarasi Gábor, a pécsi önkormányzat népjóléti és sportbizottságának elnöke elmondta: a szervezők keresték meg az önkormányzatot azzal, hogy Pécs legyen a házigazda. Hozzátette: a fesztivál nemcsak a résztvevőknek fontos a nemzetközi tapasztalatszerzés és a sportélmények miatt, hanem a város számára is.     "A kísérő szülőkkel és felnőttekkel együtt évente több ezer fős vendégsereg ugyanis jelentős forgalmat generálhat a nyári hónapokban a pécsi vendéglátásban, a résztvevők pedig messze földre viszik magukkal Pécs hírnevét, ezzel elősegítve városmarketingünk sikerét" - mondta.

    Az önkormányzat ötmillió forinttal támogatja a fesztivál megrendezését, erről a végleges döntést a városi közgyűlés hozza majd meg.

 

MTI

Időpont: 
kedd, 2021, december 7 - 16:10

MAGAZIN

A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én

Július 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban.

Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan mások

Igazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak

Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula Somogyba

Kellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Állásajánlatok Kaposváron