Buzsák lett a legvirágosabb kis falu a Virágos Magyarország versenyen

 - Átadták a 28. Virágos Magyarország verseny négy fődíját, a Magyar Turisztikai Ügynökség két különdíját és a fővédnöki díjat, ezzel lezárult az ország legnagyobb környezetszépítő megmérettetésének idei fordulója - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kedden az MTI-vel.

   

A közlemény szerint a járványhelyzetre tekintettel az idén szűk körben, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) budapesti székházában tartották az ünnepélyes díjátadót, amelyen a fődíjakat Borbás Marcsi, a Virágos Magyarország Verseny fővédnöke, valamint Dömötör Tamás kormány főtanácsos, a szervezőbizottság elnöke adta át.

    A 30 ezer főnél népesebb városok kategóriájában Nagykanizsa nyerte a fődíjat, a kisebb városok közül Veresegyház került ki győztesen. A kétezer lakosnál nagyobb falvak közül Etyek vehette át a díjat, a kisebb falvak közül pedig Buzsák kapta az elismerést. Az MTÜ különdíját Makó kapta a városok közül, Poroszló a falvak kategóriában jeleskedett, a fővédnöki díj pedig Szentbékkállához került.

 

    Az idén 28. alkalommal megrendezett versenyre több mint 320 pályázat érkezett, a szeptember végi kihirdetést követően a szakmai zsűri 49 elismerést osztott ki. Az értékes szakmai díjakat személyesen adták át a szervezőbizottság tagjai a díjakat felajánló szervezetek és intézmények, illetve a minisztériumok képviseletében. Emellett az MTÜ elismeréseként a főbb kategóriák díjazottjai közül 30 település részesült 300 ezer és 1 millió forint közötti támogatásban - írják a közleményben.

    A tájékoztatás szerint a jövő évi versenyt várhatóan jövő márciusban írják ki. A települések vezetőinek visszajelzései alapján a helyi közösségek már készülnek a 29. Virágos Magyarország versenyre, amelyen ismét felhívhatják a figyelmet településük gondozott közterületeikre.

    A 2021. évi Virágos Magyarország díjátadóiról a verseny Facebook-oldalán olvashatnak, a díjazottak teljes névsora pedig a honlapon érhető el - tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség.

 

Időpont: 
szerda, 2021, december 1 - 14:58

MAGAZIN

Veteránautók a Kaposvári Nagypiacon

A Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.

Árokba hajtott egy autó Siófok-Sóstónál a 7-es főúton

Siófok-Sóstónál, a főút 104-es kilométeréhez riasztották a tűzoltókat.

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Állásajánlatok Kaposváron