Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, fehér színű, feltehetően Seat típusú gépkocsival 2021. november 24-én 18 óra 30 perckor Kaposváron, a Csik Ferenc sétányon anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetet okozott.
A sofőr az uszoda előtt a parkolóhelyről történő kiállás során nekiütközött egy szürke Fiat típusú személyautónak, majd a helyszínről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.
Kérjük, hogy akik az esemény körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (7400 Kaposvár, Szent Imre u. 12.), vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszám 2510-es mellékét, illetve tegyenek bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámon.

![]() Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfiJogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani. |
![]() A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrökA kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak. |
![]() A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekigA pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani. |
![]() Gyümölcsfák is megégtek az ádándi tűzbenMeggyulladt az avar szerda délután Ádándon, a Hétvezér utcában.
|
![]() Oszlopnak hajtott egy autó PusztakovácsibanÁrokba hajtott és beton villanyoszlopnak ütközött egy személyautó szerda délután Pusztakovácsiban, a Fő utcában.
|
![]() Megújul és bővül a Kaposfüredi úti és a Cukorgyár közi orvosi rendelő KaposváronJelentős fejlesztések valósulnak meg Kaposváron az egészségügyi alapellátásban: |