A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.

A Gellynity limitált darabszámban készülő női ruházati termékek gyártásával és értékesítésével foglalkozik.
A vállalkozás Somogy megye csücskében, Csurgón működik, de elsősorban online felületeiken lehet tőlük rendelni. (Facebook, Instagram, e-mail).
A márka alapításának ötlete egészen 2014-ig nyúlik vissza, viszont jelenlegi formájában 2018. nyarától működik.
-Nővérem több mint 15 éve működtet varrodákat, melyekbe a gimnáziumi éveimtől fogva én is szépen lassan belefolytam – mesélte Gelencsér Andrea Szandra, a brand megálmodója. - Mindig is tudtam, hogy a divatiparban szeretnék dolgozni, viszont ezt kezdetben modellként képzeltem el. Első diplomám megszerzése utána csatlakoztam teljes erőbedobással a családi vállalkozáshoz, melyből az évek során saját divízióvá nőtte ki magát a Gellynity ötlete. Nemcsak belföldre, hanem külföldre is egyaránt teljesítünk megrendeléseket.

A Gellinity ruhadarabjai mini kollekciókból állnak, melyeket általában évszakonként mutatnak be. Méretezésük 34-42-ig tart. Egy-egy termékből általában 10 darabot készítenek, legkedveltebb kollekciójuk a Népi motívumos vonal, mely folyamatosan bővül.
- Kollekciós termékeink mellett pedig egyedi kéréseket is teljesítünk, de erre csak személyes konzultáció révén van lehetőség – tette hozzá Andrea.- Mivel fontos számunkra a környezettudatosság, így termékeinket névre szóló szalaggal átkötött ruhazsákokban kapja mindenki kézhez, melyek szintén az üzemen belül készülnek.

A márka filozófiájának alappillére az egyediség kihangsúlyozása, mivel a fast-fashion korában könnyen elveszhetünk a tömegcikkek útvesztőjében. Nehéz megtalálni a saját, egyedi stílusunkat, azokat a ruhadarabokat, amelyek teljes mértékben minket tükröznek, és valóban egyediek, hiszen csak néhány darab készül belőlük.
A Gellynity célja elsősorban a magyar divatérzékeny nők, egyénre szabott igényeinek kielégítése, a korlátozott számban készülő termékek segítségével, melyek nemcsak saját tervezésűek, hanem saját gyártásban, saját varrodában szakértők készítik.
A brand indulása óta állandó változásokon megy keresztül, hiszen fő missziója a tudásalapú értékteremtés, mely csak és kizárólag a folyamatos innováció révén érhető el és tartható fenn.
Elérhetőségek:
https://www.facebook.com/gellynity
https://www.instagram.com/gellynity/
![]() 8. lett Kaposvár a Futókörök NapjánA kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.
|
![]() Csónakost mentettek a Balatonból vasárnapA mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.
|
![]() Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.
|
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|