Hat hónapos csecsemőnek törte el a koponyacsontját a kaposvári gyerekbántalmazó

A kaposvári rendőrök kiskorú veszélyeztetése miatt mindkét szülővel szemben eljárást indítottak.

 

Az ügy adatai alapján egy 25 éves kaposvári lakos 2021. november 11-én napközben otthonában tartózkodott élettársával és a 6 és fél hónapos kisbabájukkal. Miközben az anya magukra hagyta őket, hogy tápszert készítsen, a gyermek sírására annyira felidegesedett a pihenni vágyó férfi, hogy ököllel többször is megütötte a csecsemőt.

Az időközben visszaérkező anya a bántalmazást maga is látta, de a gyermeket ennek ellenére is csak napokkal később vitte orvoshoz. A vizsgálat során kiderült, hogy a babának súlyos sérülései vannak, eltörött a koponyacsontja.

 

A nyomozás során a kaposvári rendőrök megállapították, hogy nem ez volt az első ilyen bántalmazás. Három hónappal korábban egyszer már megütötte az apa a gyermeket, de a 25 éves nő ekkor - a csecsemő látható sérülése ellenére - sem fordult orvoshoz.

 

A rendőrök november 18-án kiskorú veszélyeztetése bűntett megalapozott gyanúja miatt mindkét szülőt kihallgatták. Az apát továbbá súlyos testi sértés bűntett elkövetésével is gyanúsítják. B. Tibort őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. P. Klaudiával szemben szabadlábon hagyása mellett folyik a büntetőeljárás.

Időpont: 
péntek, 2021, november 19 - 19:39

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron