
Ismét több mint tízezren emelték gyermeküket a magasba országszerte egy időben szombaton - közölte a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a felhívásukra meghirdetett Gyereket a magasba! akciót Budapesten kívül 36 településen, többek között Kaposváron is megtartották.
A 2018 óta minden évben megrendezett Gyereket a magasba! akció lényege, hogy egyszerre, egy időben minél több gyereket emeljenek magasba szüleik, bárhol is éljenek az országban vagy a határon túl. A rendezvénnyel a mozgalom a "gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett áll ki, felmutatva, hogy a gyerek örök érték, és családban élni jó!" - fogalmaztak.
Idén az egyszerre felemelt gyermekek világrekord-kísérletéhez csatlakozott a Somogy Megyei Kormányhivatal, ahol a szervezők változatos programokkal várták az érdeklődőket. Az első 40 regisztráló lábbal hajtható kismotorral térhetett haza.
A rekorddöntés nagy pillanata pontban 11 órakor érkezett el, Kaposváron is rengeteg kisgyermek röpült a levegőbe a stramm apukák és anyukák jóvoltából.
MTI/https://www.facebook.com/somogy.megyei.kormanyhivatal
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |