Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

A nagyatádi körzeti megbízottak 2021. augusztus 21-én 22 órakor Berzencén ellenőriztek egy segédmotorkerékpár-vezetőt, akinél az alkoholszonda pozitív értéket jelzett.
Megállapították, hogy vezetői engedéllyel sem rendelkezik, mert korábban a hatóság eltiltotta a vezetéstől. A rendőrök a 20 éves helyi férfit mintavételre állították elő, és ellene járművezetés az eltiltás hatálya alatt és ittas járművezetés vétség elkövetése miatt büntetőeljárást indítottak.
A kaposvári körzeti megbízottak 2021. augusztus 22-én 9 óra 40 perckor a város belterületén igazoltattak egy 22 éves helyi lakost, aki egy személygépkocsival közlekedett. Megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezett jogosítvánnyal, mivel a Kaposvári Rendőrkapitányság eltiltotta a vezetéstől. A rendőrök a férfit előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
A nagybajomi körzeti megbízottak ugyanezen a napon 11 órakor Gigén ellenőriztek egy helyi lakost, aki lovaskocsival közlekedett. Az intézkedés során kiderült, hogy a férfit a Kaposvári Járásbíróság a vezetéstől eltiltotta. Az egyenruhások a helyi kocsist elfogták és a Kaposvári Rendőrkapitányságra állították elő, ahol szintén járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ezúton is felhívja a figyelmet arra, hogy a hatályba lépett szigorítás alapján 2021. május 14-től bűncselekménynek minősül a korábban szabálysértésként szankcionált, eltiltás hatálya alatti járművezetés. Továbbá aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti. Az ittas vezetés és a bódító szer hatása alatt történő járművezetés negatív hatással van a közlekedés biztonságára és a vezetés minőségére.
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|