M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
A mai nap folyamán el fogjuk érni az öt és félmillió beoltottat, ezért szinte mindenhol megszűnik a kötelező maszkviselés – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjújában.
A kormányfő hozzátette, hogy a nap folyamán eléri az ötmilliós küszöböt azok száma, akik már a második oltást is felvették, hozzátette ásodik napja nincs halálos áldozata a vírusnak és mindössze huszonketten vannak lélegeztetőgépen.
Orbán Viktor szerint a világon szinte mindenhol készpénznek veszik, hogy lesz negyedik hullám, de azok akik beadatták maguknak az oltást nagy valószínűséggel elkerülhetik a megfertőződést vagy sokkal enyhébb tünetekkel vészelhetik át a betegséget. A miniszterelnök hozzátette, hogy az egészségügy készen áll arra, hogy megbirkózzon a negyedik hullámmal.
A harmadik oltással kapcsolatban a kormányfő elmondta, hogy egyelőre nem oltunk harmadszorra, mert nem tudjuk, hogy annak milyen hatása lenne és a gyógyszergyártó cégek sem vállalják a felelősséget a harmadik oltással kapcsolatos esetleges szövődmények miatt.
hirado.hu
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|
![]() Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyébenAz előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.
|
![]() Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltottákJelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.
|