
Fákat döntött ki és épületek tetejét rongálta meg a péntek éjszakai vihar Somogy megyében. A már felszámolt káreset helyszínéről a tűzoltó egységeknek nemegyszer azonnal újabb kárhelyre kellett vonulniuk.
A megyei műveletirányítási központba reggelig több, mint száz bejelentés érkezett, amelyek többsége Tab, Kaposvár környékét és a Balaton déli partját érintette.
Mezőcsokonyán egy családi ház udvarán álló huszonöt méteres fenyőfa hasadt ketté, veszélyeztetve egy melléképületet. Fonó Petőfi utcájában pedig egy húsz méteres fa ága szakadt egy garázsra. Mindkét helyszínen a kaposvári hivatásos tűzoltók motorfűrésszel távolították el a fákat.

Zics külterületén több fa is kidőlt, ahol a tabi önkormányzati tűzoltók avatkoztak be és szüntették meg a forgalmi akadályt.

Ságváron az éjszaka folyamán csaknem húsz helyszínen kérték a tűzoltó egységek segítségét, sok helyen elektromos vezetékekre dőltek fák.
Balatonszárszón az Orgona utca és a József Attila utca sarkánál kidőlt egy fa és teljesen elzárta az utat, az arra közlekedők elől. Itt a balatonboglári önkormányzati tűzoltók avatkoztak be.
Fonóban a játszótéren egy hársfa ketté hasadt és az elektromos vezetékre dőlt. A kaposvári hivatásos tűzoltók rövid időn belül motorfűrésszel megszüntették a forgalmi akadályt.
Az esti viharban több település is ideiglenesen áramellátás nélkül maradt, csaknem 3000 fogyasztót érintett áramkimaradás. A szolgáltató folyamatosan dolgozott a hibák kijavításán.
A kaposvári, a nagyatádi és a siófoki hivatásos tűzoltók mellett jelenleg a tabi, böhönyei, csurgói és a kadarkúti önkormányzati tűzoltók, valamint a csökölyi, nagybajomi, segesdi, görgetegi, szentbalázsi és a KÖTÉL Egyesület önkéntes tűzoltói is a viharkárok elhárításán dolgoznak Kadarkúton és Ságváron, ahol épületek teteje rongálódott meg és a viharos erejű szél épületre, úttestre dőlt fákat, leszakadt ágakat hagyott maga mögött.
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |