Mutatjuk meddig tart még a hőség

Somogy megyében, vasárnap már jócskán meghaladja a jellemző maximum hőmérséklet a +30 fokot.

 

Folytatódik a napos, nyaralóknak, strandolóknak kedvező időjárás gomolyfelhősödéssel, majd a délutáni, esti időszakban elszórtan, kevés helyet érintően kialakuló záporokkal, zivatargócokkal.

Éjszakára lecsökken a felhőzet, többnyire csillagfényes, nyugodt idő lesz.

 

Hétfőn folytatódik a hőség, napközben 37 fokot is lehet majd mérni. A napsütést  elsősorban délután fátyol- és gomolyfelhősödések zavarják. A fülledt időben az erőteljesebb gomolyfelhőzetből, elsősorban a késő délutáni, esti időszakban egy-egy kis körzetet érintő zápor, zivatargóc is kialakulhat. 

A szél többnyire mérsékelt lesz, de időnként felélénkülhet, illetve zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak.

 

Kedden is marad a hőség és a sok napsütés, erős UV sugárzás. Gomolyfelhősödés és helyi záporok, zivatargócok kialakulásának esélye elsősorban a keleti országrészben számottevő ezen a napon, míg nyugaton kevésbé valószínű.

Szerdára, csütörtökre napsütés, gomolyfelhők és változatlanul nagyon meleg idő látszik várható, a csúcshőmérséklet 35 fok körül alakul. Az esti, éjszakai időszakban, elvétve, kevés helyet érintően kialakulhat zivatargóc.

 

Pénteken érheti el térségünket egy hidegfront, aminek köszönhetően kis mértékben mérséklődik a hőség. Szombaton előreláthatólag folytatódik a napos-gomolyfelhős idő, az évszakos átlaghoz mérséklődik a meleg.

 

Forrás: eumet.hu

MAGAZIN

8. lett Kaposvár a Futókörök Napján

A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.

Csónakost mentettek a Balatonból vasárnap

A mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.

Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban

54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

Állásajánlatok Kaposváron