Zivatarok miatt adtak ki figyelmeztetést Somogyra vasárnap

Zivatarokat, átmeneti viharos szelet hoz a vasárnap délután érkező front. 

 

Meglehetősen változékonyan alakul a hétvége időjárása egy tőlünk északnyugatra örvénylő ciklon hosszan elnyúló, hullámzó frontjának köszönhetően. Ennek hidegfronti szakasza délután érkezik meg nyugat felől, vonulását záporok, zivatarok, és átmenetileg viharossá fokozódó északnyugati szél kíséri. 

Somogyra is figyelmeztetést adtak ki vasárnap a zivatarok miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

A front egyébként jelentős, közel 15 foknyi kontrasztot okozhat délután az országban: míg Szeged környékén például 26-27, addig északon és nyugaton csak 12-14 fokot mutathatnak a hőmérők.

A front mögött éjjel alaposan lehűl a levegő, hétfő hajnalban mindössze 3-9 fokot mérhetünk.

Hétfőn eleinte szárazabb lesz az idő, majd napközben délnyugat felől csapadék érkezik. Délután 16-25 fok között alakul a csúcshőmérséklet, nyugaton, északnyugaton mérhetjük az alacsonyabb értékeket.

 

MAGAZIN

8. lett Kaposvár a Futókörök Napján

A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.

Csónakost mentettek a Balatonból vasárnap

A mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.

Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban

54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

Állásajánlatok Kaposváron