Somogy volt az egyik megye, ahol a legkevesebb új fertőzöttet regisztrálták kedden

Az aktív munkaképes lakosság körében terjed most leginkább a vírus - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

 

 

    Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy kedden Borsod-Abaúj-Zemplén megyében találták az összes újonnan regisztrált fertőzött 19 százalékát, a legkevesebb új eset Nógrád, Somogy és Tolna megyében volt, 2-2 százalék.

 

Müller Cecília arról számolt be, hogy hétről hétre kedvezőbb adatokat kapnak a járványhelyzetet illetően, a 19. héten országosan 25 százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma az előző héthez képest. Látható ugyanakkor az is, hogy a legtöbb új fertőzött szülők és családfenntartók közül kerül ki, az átlagéletkor jelenleg 43 év.

    Hozzátette: a legmagasabb arányban, 20 százalékban a 40-49 évesek érintettek, a 30-39 évesek 19, a 20-29 évesek 14, az 50-59 közötti korosztály 16, a 20 év alattiak 11 százalékot tesznek ki összes új fertőzöttből.

    

    Arról is beszélt, hogy az összes koronavírusban elhunyt mindössze öt százalékának nem volt semmilyen alapbetegsége a fertőzés előtt, igen nagy többségüknek krónikus, illetve többféle betegsége volt.

    Az országos tisztifőorvos kérdésre válaszolva elmondta: a koronavírus súlyos szövődményeitől szenvedőknek vérplazmára most is szükségük van, ezért aki teheti, adjon plazmát, ugyanúgy, mint vért, amelyre a tervezett műtéteknél szükség van. Az oltások utáni véradással kapcsolatban kifejtette, hogy nincs kötelezően előírt intervallum a kettő között, de oltási reakció mindig felléphet, ezért ajánlatos néhány napot várni a vakcina felvétele után, utána viszont lehet vért adni.

MAGAZIN

Elindult a KÁN Kaposváron: ma már a családi programoké a főszerep

Pénteken megnyílt a KÁN Egyetemi Napok Kaposváron, szombaton pedig már a második nap programjai várják a látogatókat.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja avendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja a vendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfi

Jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani.

A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrök

A kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak.

 

A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekig

A pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani.

Állásajánlatok Kaposváron