A kormány a hivatalos Facebook oldalán osztotta meg az adatokat egy táblázat formájában.
A táblázatból kiderül, hogy a második oltás után összesen 5714 ember fertőződött meg, és 273-an haltak meg. Ezeket vakcinatípusokra is lebontották, így az is látható, hogy az egyes oltóanyagok beadása után mennyien lettek covidosak és mennyien hunytak el. Érdemes a 100 ezer főre vetített adatokat figyelni, hiszen a valódi arány ott mutatkozik meg igazán.
Ezek szerint az Astra Zeneca beadása után fertőződtek meg megmagasabb arányban, a halálozási mutató viszont a Pfizer esetében a legmagasabb. Ehhez ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy Pfizert adtak be a legidősebbeknek, a krónikus beteg időseknek és az idősotthonok lakóinak.

![]() Elindult a KÁN Kaposváron: ma már a családi programoké a főszerepPénteken megnyílt a KÁN Egyetemi Napok Kaposváron, szombaton pedig már a második nap programjai várják a látogatókat. |
![]() Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja avendégeketSzeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba. |
![]() Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja a vendégeketSzeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba. |
![]() Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfiJogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani. |
![]() A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrökA kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak. |
![]() A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekigA pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani. |