Kiránduljunk: Tőzike és Eltűnt puszták nyomában E-tanösvény Boronkán

Ha kicsit messzebb is elmennétek és szeretnétek egy jót túrázni, akkor jó választás a Mesztegnyő mellett található Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet, ami körülbelül 30 kilométerre van Kaposvártól.

 

A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet 1991-ben lett védetté nyilvánítva, területe 8232,3 hektár, melyből 499 ha fokozottan védett. A Tájvédelmi Körzet a Dunántúli-dombvidék nagy tájának a nyugati felében a Belső-Somogy középtájon helyezkedik el.

Az alábbi térképen látható, hogy pontosan merre található. 

 

 

A területre több útvonalon is el lehet jutni, de előre szólunk, hogy az utak minősége nem mindenhol a legjobb. 

Az a két túra, amit most ajánlunk a Kisvasút végállomásától indul, amit a térkép is jelöl. 

 

Tőzike E-tanösvény (6 km hosszú)

A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben kialakított útvonal látogatói a valamikori puszták helyén, egykor sokak által lakott tájban napjainkban már embertől szinte háborítatlan fiatal és öreg égeresek, tölgyesek mélyén, olykor patakok, lápok mellett haladva ismert és ritkán látott növényfajokkal találkozhatnak.

A tanösvény állomásokat fákra, vagy kövekre festett tőzike emblémák és számok jelzik. Az egyes állomáshelyekhez tartozó ismertetőket a túrázók az alábbi linkről letölthető vezetőfüzetből olvashatják el: https://www.ddnp.hu/fileman/Uploads/tanosveny/tozike_to.pdf

Hogyan járható be a tanösvény?

A térképen beazonosítható, a terepen tavaszi tőzike ábrákkal is megjelölt tanösvény mentén 8 állomást helyeztek el, amelyek a terület élővilágát és élettelen természeti értékeit, valamint az ember tájat formáló tevékenységét mutatják be. 

 

 

 

Eltűnt puszták nyomában E-tanösvény (9 kilométer hosszú)

A tanösvény a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben található terület természeti és kultúrtörténeti értékeit mutatja be. Az útvonal érinti Kakpusztát, lápokat és mocsarakat, egykori lakó- és gazdasági épületek még fellelhető maradványait.

Kakpuszta

A tanösvény állomásokat fákra, vagy kövekre festett emblémák és számok jelzik. Az egyes állomáshelyekhez tartozó ismertetőket a túrázók az alábbi linkről letölthető vezetőfüzetből olvashatják el. https://www.ddnp.hu/fileman/Uploads/tanosveny/eltunt_to.pdf

Hogyan járható be a tanösvény?

A térképen beazonosítható, a terepen ábrákkal is megjelölt tanösvény mentén 11 állomást helyeztek el, amelyek a terület élővilágát és élettelen természeti értékeit, valamint az ember tájat formáló tevékenységét mutatják be. 

 

 

Időpont: 
hétfő, 2021, április 5 - 11:10

MAGAZIN

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Állásajánlatok Kaposváron