A Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.

Beköszöntött a tavasz, március 12-től már 40 percenként indulnak a balatoni kompok!
Március 12. és április 1. között Szántódrévből 6.40-18.40 óra között, Tihanyrévből 7:00-19:00 óra között 40 percenként indulnak kompjárataink.
A kompjáratokat szükség esetén a menetrend felfüggesztésével sűrítik!
További kompközlekedéssel kapcsolatos információk elérhetők a Szántód-Tihany kompjárat oldalán.
A járványügyi helyzet alakulása, illetve a hatályban lévő kormányrendelet alapján a BAHART kompokon az alábbi kiegészítő utazási feltételek kerültek bevezetésre:
A tömegközlekedési eszközökhöz hasonlóan, a kompok fedélzetén (a zárt és nyitott utasterekben egyaránt), valamint a kikötők teljes területén – a 6. életévét be nem töltött kiskorúak kivételével – mindenki számára kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk (orvosi maszk, munkavédelmi maszk, illetve textil vagy más anyagból készült maszk) viselése. A kellemetlenségek elkerülése céljából arra kérjük az utasokat, hogy a maszk beszerzéséről mindenki előzetesen maga gondoskodjon, mivel maszkot a pénztárakban nem árusítunk.
Javasoljuk, hogy a kompot igénybe vevő utasaink az utazás alatt ne szálljanak ki a gépjárműveikből!
Azt az utast, aki a komp fedélzetén nem az előírásoknak megfelelően viseli maszkját, a hajó személyzete felszólítja a helyes használatra. Amennyiben az utas a felszólításnak nem tesz eleget, úgy BAHART az érintett utast a hatályos Díjszabásban szereplő pótdíj megfizetésére kötelezheti, valamint az utazásból ki is zárhatja. Szükség esetén Társaságunk rendőri intézkedést is kezdeményezhet.
A BAHART felhívja utasai figyelmét, hogy az ajánlott, egymástól számított 1,5 méteres távolságot a kikötőben, a pénztáraknál és a kompok fedélzetén is – az egy háztartásban élők kivételével – tartsák be.
Továbbra is kérjük, hogy mellőzék a készpénzben történő fizetést, a jegyek kiváltásakor használják bankkártyájukat!
Fotó: Bahart Facebook oldala
![]() Veteránautók a Kaposvári NagypiaconA Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.
|
![]() Árokba hajtott egy autó Siófok-Sóstónál a 7-es főútonSiófok-Sóstónál, a főút 104-es kilométeréhez riasztották a tűzoltókat.
|
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|