Balatonboglári középiskolai tanárok táncolnak a #jerusalemachallenge​ kihívásban

A balatonboglári Mathiász János Technikum és Gimnázium  is részt vett a 2020-as év tánc kihívásában, a  dél-afrikai DJ Master KG és Nemcedo Jerusalema című dal ihlette #jerusalemachallenge​ kihívásban. 

 

A középiskola oktatói láthatóak a klipben, akik előtt le a kalappal, hogy bevállalták a kihívást és Balatonboglár emblematikus helyszínein ropták a táncot. Nem is akárhogyan!

A videóhoz ezt ezt írták: "Ezzel a tánccal és a kihívással a boldogságot akartuk megmutatni. Azt, hogy lehetséges a boldogság, még akkor is, ha semmid nincs, vagy ha olyan időket élünk, mint most, a világjárvány kellős közepén. Ez a challenge a Covid 19 pandémia legvarázslatosabb és legérdekesebb kihívása. A táncról az életöröm és az összetartozás jut először eszünkbe, ami elengedhetetlen ezekben a nehéz időkben. A kihívással azt szeretnénk üzenni, hogy nagyon fontos, hogy az ilyen nehéz időkben se felejtsünk el mosolyogni és mosolyt csalni barátaink, embertársaink arcára."

 

A Jerusalema című slágerrel elindított örömtánc mozgalomhoz számtalan hivatásos táncos, baráti társaság vagy munkahelyi csapat csatlakozott, de orvosok, ápolók, tűzoltók is táncoltak az afrikai zenére. Nem maradtak ki a virágkereskedők és termesztők sem.

2020 augusztusban jelent meg a dél-afrikai előadó, Master KG és Nomcebo Jerusalema című videóklipje, amit csaknem 270 millióan néztek meg eddig.

 

A dalhoz kapcsolódó táncos mozgalom rövid időn belül végigsöpört a fél világon, sorra kerülnek fel a közösségi portálokra, kisebb-nagyobb társaságok, munkahelyi közösségek táncai.

Időpont: 
vasárnap, 2021, március 7 - 19:57

MAGAZIN

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Állásajánlatok Kaposváron