
Különleges csapathoz csatlakozott Kata és Tamás, akik 2019 elején a fővárosi életüket feladva útnak indultak, és meg sem álltak egészen Somogy megyéig, ott is az erdő közepéig.
Nagybajomban próbálják megállni a helyüket gazdálkodóként, amelynek gyümölcséből ti is részesülhettek, hiszen Kata és Tamás tagjai a MyFarm közösségnek.

Mi az a MyFarm?
A MyFarm előfizetők gyakorlatilag egy kis földterületet bérelnek, amin egy tapasztalt és elkötelezett gazda termeli meg a vegyszermentes szezonális zöldégeket és gyümölcsöket, amelyeket aztán a vevők asztalára szállítanak heti vagy havi rendszerességgel. Magyarán ha előfizettek valamelyik "kosárra" rendszeresen vegyszermentes, friss és helyi termények kerülnek majd az asztalotokra. Az ország különbözö területeire a közelben található farmokról érkezik az áru.A kert működése és a kiszállítás teljesen átlátható, hiszen egész nap kamerával követhetőek az események. A gazdák zárt Facebook csoportban osztanak meg minden információt, illetve bevonják bizonyos döntésekbe az előfizetőket. Sőt, a megtermelt zöldségek legalább 10%-át automatikusan eljuttatják a rászorulóknak.

Biozöldség terem a nagybajomi farmon
A nagybajomi tanyasi életet Kata és Tamás tapasztalat útján kezdték el tanulni, sok állattal és egy önfenntartásra berendezett konyha kerttel. Mindig mosolyognak, amikor a környéken úgy emlegetik őket, mint biogazdálkodókat, hiszen eleinte inkább a tudatlanságuk miatt nem használtak semmi védő-, vagy egyéb szereket. A tapasztalatok alapján pedig rádöbbentek, hogy nem is kell, bőven megterem minden különösebb védelem nélkül is! Így tetszett meg nekik a biogazdálkodás, amit immár tudatosan csinálnak. Fontos szempont, hogy a lehető legkisebb mértékben szennyezzék a talajt és a környezetüket.

Ide szállítják a kosarakat
A kosarakat a következő településekre biztosan kiszállítjuk, de céltelepülés és Nagybajom közötti útvonalon meg tudnak állni igény esetén máshol is: Nagybajom, Kaposvár, Pécs, Nagykanizsa illetve Keszthely és a Balaton nyugati és délnyugati települései.
Jelentkezni ezen a weboldalon lehet, ahol minden információt megtaláltok az árakról és a szállítási feltételekről is: https://www.myfarmharta.com/nagybajom
Az új kertek indulását és az egész összefogását, a termelés minőségének ellenőrzését az újonnan alapított MyFarm Gazda Alapítvány biztosítja. A MyFarm kosárközösség növekedése, franchise hálózattá bővítése Magyarországon egyedülálló módon nem üzleti indíttatású, a vidéki kertgazdák megélhetésén felül az extra profitot az Alapítvány fenntarthatósági és szociális céljaira fordítják a jövőben.
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |