
Az elmúlt napon három beteg mintájában azonosították magyar kutatók a koronavírus brit variánsát – közölte Müller Cecília az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. Nyilvánvaló volt, hogy a tavaly év végén megjelent mutáció Magyarországot sem kerülheti el, hiszen sajnos már Európa-szerte találkozni lehet vele – mondta az országos tiszti főorvos.
Müller Cecília közölte, a vakcinagyártó cégek azt állítják, hogy a már engedélyezett oltóanyagok az új, 50-70 százalékkal fertőzőbb mutációval szemben is hatékonyak.
Eddig összesen 86 929 főt oltottak be Magyarországon, egyelőre az egészségügyi dolgozók körében és a szociális intézményekben.
„Kedd estig gyakorlatilag eloltottuk az összes vakcinát, ami beérkezett az országba” – mondta Müller Cecília, hozzátéve, hogy bár valamennyi rendelkezésre állt Pfizer-oltóanyagot felhasználták, tegnap érkezett 3600 fő beoltására elégséges Moderna-vakcina, amivel ha kisebb számban is, de folytatni tudják az oltást az idősotthonokban.
„Minden csoport védőoltását tervezzük, hiszen kizárólag a beérkező vakcinamennyiség szab határt az oltások számának” – fogalmazott a tiszti főorvos.
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |