Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Veszprémben és Kaposváron, illetve a vonzáskörzetekben is elindul a Tesco online szolgáltatása, ami a következő két hétben a zalaegerszegi és szolnoki, valamint az egri és békéscsabai régiókkal bővül.
A hat új körzetben 250 településen mintegy 400 ezer háztartás számára válik elérhetővé a szolgáltatás.
„A karácsony előtti utolsó hetek forgalmas időszakot jelentenek a kiskereskedelemben, amelynek intenzitása a koronavírus-járvány hatására tovább nőhet. Fontos számunkra, hogy ebben a rendkívüli helyzetben is mindenkit el tudjunk látni élelmiszerrel, és ezt minél biztonságosabban tegyük. ” – mondta el Pártos Zsolt, a Tesco Global Zrt. ügyvezető igazgatója.
Így tudsz rendelni
A vásárlók a Tesco honlapján vagy mobiltelefonos alkalmazáson keresztül tudnak bepakolni a virtuális kosarukba több mint 13 ezer féle termék közül válogatva. A bevásárlási asszisztensek a kiválasztott termékeket az újonnan bekapcsolt városok hipermarketeiben készítik össze ugyanolyan gondossággal, mintha a vásárló személyesen töltené meg a kosarát.
Így lehet átvenni
A házhozszállítás este 22 óráig kérhető, akár érintésmentesen is, a Click&Collect keretében pedig személyes átvétel is választható a hipermarketek parkolójában található átvételi ponton, amelyek este 20 óráig nyitva tartanak.
Tesco Doboz Webáruház
Ott is tudnak a Tescótól rendelni, ahol még nem elérhető az áruházlánc online szolgáltatása. A Tesco Doboz Webáruház ez év novemberétől áll a vásárlók rendelkezésére, akik több ezer termékből válogatva pakolhatják tele dobozaikat. Az kosár tartalmát a Tesco munkatársai egységdobozokba csomagolják, amelyeket a Magyar Posta szállít házhoz 3-5 munkanapon belül.
Jótékonysági akció
Az online vásárlók a Tesco és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hagyományos karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtő kampányából sem maradnak ki. Az áruházi adománygyűjtés mellett idén először november 19. és december 9. között online adományozásra is van lehetőség a Tesco online szolgáltatásainak felületén. A vásárlók itt három különböző adománycsomagot vásárolhatnak meg virtuálisan a rászorulók javára. Az online kampány végén a Tesco az internetes adományoknak megfelelő értékű, az Élelmiszerbank által jelzett szükségleteknek megfelelő tartalmú termékcsomagot állít össze a rászorulók javára.
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|
![]() 49 év után nyugdíjba megy a Richter Cirkusz elefántjaA Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.
|
![]() Két személyautó ütközött KaposváronA Honvéd és a 48-as Ifjúság útja kereszteződésében karambolozott a két jármű.
|
![]() Megtilthatják a vadállatok cirkuszi szerepeltetését MagyarországonJelentős változás jöhet a hazai cirkuszi világban: a kormányzat tervei szerint a jövőben több vadállatfaj sem szerepelhetne magyarországi előadásokon.
|