Öt kiscicát mentettek meg a diákok a Toldiban a Kutyatár segítségével

Öt fekete kiscicát találtak a Toldi iskola udvarán a múlt héten. A macskákra a gyerekek figyeltek fel, akiknek rögtön megesett a szívük a magukra hagyott kicsiken.

 

A cicák kiszolgáltatottsága cselekvésre sarkallta a diákokat, akik természetesen meg szerették volna oldani valahogy a kialakult helyzetet. Természetesen fel sem merült, hogy a kis élőlényeket a sorsukra hagyják, és jelezték tanáraiknak az általuk tapasztaltakat, elősegítve ezzel, hogy a cicák megmentése érdekében lépéseket tegyenek. 

Ezúttal is a Kutyatárnál volt a helyzet kulcsa, akik a macskák megmentésére siettek. Facebook oldalukon így írnak:

"Hívott bennünket a tanár úr, illusztrálva a gyerekek előtt, hogy mi ilyenkor a teendő. Kérésemre a cicákat levitték a Baross utcai rendelőbe, ahol elsődleges vizsgálatuk megtörtént, majd a nap folyamán elvittem őket egy nemlétező helyre, ugyanis a hasonló esetek miatt már nincs semmilyen szeparálásra alkalmas eszközünk, így egy textil kutyaboxba telepítettük őket. Ezen esemény remek alkalmat nyújtott arra, hogy a gyerekek testközelből szembesüljenek azzal, hogy az állatoknak - különösen a kölyköknek - emberi segítségre van szükségük, hiszen nem tudnak gondoskodni magukról, nem tudnak vigyázni magukra." 

A macskák szerencsére jól vannak, ahogy a fotó is bizonyítja. Hasonlítanak egymásra, mint 5 tojás. A Kutyatár Egyesület köszöni a gyerekeknek és a pedagógusoknak, hogy "szakemberhez fordultak".

Időpont: 
hétfő, 2020, október 26 - 18:15

MAGAZIN

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Állásajánlatok Kaposváron