A családok negyede 40 ezernél is többet költene az iskolakezdésre

- Az idén gyermekenként átlagosan 33 ezer 560 forintot terveznek elkölteni a szülők az iskolakezdésre, míg tavaly ez az összeg átlagosan 15 ezer és 25 ezer forint között mozgott - közölte a Vatera online piactér  online kérdőíves felmérésének megállapítását kedden az MTI-vel.

   

A közleményben részletezik, hogy a válaszadók 13 százaléka 10 ezer forint alatti összegből oldja meg a kötelező iskolaszer vásárlást, és csak minden tizedik család hozza ki 10 ezer és 15 ezer forint közötti összegből a beszerzést.

    A kutatásban résztvevők 26 százaléka 15 ezer és 25 ezer forintot áldoz a beiskolázásra gyermekenként, és még ennél is többen vannak azok - 29 százalék -, akik 25 ezer és 40 ezer forintot is hajlandók erre a célra szentelni. Majdnem minden negyedik ember - 22 százalék - még 40 ezer forintnál is többet tervez idén az iskolakezdésre fordítani, akadt olyan is hogy 600 ezer forintot ütemezett be a szeptemberi előkészületekre, ami egy teljes tanulószoba berendezéséhez bútorokkal és informatikai eszközökkel reális összeg lehet - írják a közleményben.

    A felmérés szerint az iskolakezdési termékek 79 százalékát inkább személyesen veszik meg a szülők. A hagyományos vásárlást preferálók kétharmada elsődlegesen azért választja a személyes beszerzést, mert van lehetőség megnézni, megérinteni, felpróbálni a megvásárolt dolgokat, harmaduk  pedig a gyermekkel közös programnak tekinti a beszerzőkörutat. Ugyanakkor az esetek közel harmadában online veszik meg az iskolatáskákat, ilyenkor a vásárlók számára a legfontosabb szempont, hogy össze tudják hasonlítani az árakat, elkerülhetik a tolongást, valamint egyszerűen és célirányosan tudnak keresni.

    A közlemény szerint a környezettudatosság és a költséghatékonyság egyre nagyobb számban jellemzi a családokat, mivel használt termékeket is keresnek, illetve eladják a feleslegessé vált iskolához kapcsolódó cuccokat.

    A Vatera Magyarországon a hazai elektronikus kereskedelem egyik fontos szereplője, az online piactér 2000-ben kezdte meg működését, azzal a céllal, hogy eladók és vevők egymásra találását segítse. Mára a több mint kétmillió felhasználó havonta több százezer sikeres adás-vételt bonyolít.

Időpont: 
kedd, 2020, augusztus 11 - 13:07

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron