Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
A kamaszgyereknek, Regős Bendegúznak az életben még soha nem sikerült semmi.
Az anyja egy kupec segítségével kiadja tehénpásztornak. De hiába jó szándékú gyerek ez a Bendegúz, sok megaláztatás éri, még akkor is, ha megvan a magához való esze. A jókedve azonban sohasem hagyja el…
Rideg Sándor 1939-ben megjelent regényéből 1979-ben felejthetetlen film készült. Ezt a hangulatot idézi vissza a Roxínház egyedülálló színpadra vitt ZENÉS feldolgozása is. A feldolgozást a Roxínház szakmai csapata végezte, akik pont úgy nyúltak hozzá a darabhoz, ahogyan arra szükség volt. Sebesi Tamás zenéjére Szabolcsi János írt dalszövegeket, Pintér Kata szerkesztette át a szövegkönyvet és rendezte az előadást. Ezzel vált igazán a Roxínház sajátjává az Indul a bakterház, aminek a sikerét mutatja az is, hogy a társulat a bemutatása óta telt házzal játssza.
12 éves kortól
Jegyár egységesen 3.500 Ft
Jegyvásárlás online>> www.bit.ly/IndulAbakterhazBoglar
Jegyek kaphatók továbbá:
>> Balatonboglár / Platánsor - Kultkikötő jegypont
>> Balatonföldvár / Széchenyi sétány - Kultkikötő jegypont
>> Balatonfenyves / Kölcsey u.- Információs iroda
>> valamint előadás előtt a helyszínen.
Esőnap: 2020. júl. 19., (V) 20.30
További információ: www.kultkikoto.hu
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|