Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
Új 10 és 20 forintos forgalmi érméket bocsátott ki kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a koronavírus-járvány elleni védekezésben kiemelkedő szerepet vállalók munkájának elismerésére és tiszteletükre.
A különleges pénzérmék két-kétmillió példányban kerülnek keddtől forgalomba - hangsúlyozta Kandrács Csaba, az MNB alelnöke a keddi ünnepélyes kibocsátás alakalmából tartott sajtótájékoztatón.
Kiemelte: az új érmék névértékes oldala ugyanaz maradt, a túloldalon a megszokott címerábrázolás és a magyar nőszirom motívum helyett Magyarország felirat olvasható, alatta szív alakot formálva a vészhelyzetben helytálló különböző foglalkozásúak sematikus ábrázolása jelenik meg, alatta pedig a Tisztelet a hősöknek felirat olvasható.


Az érmék közös tematikus oldalát a hódmezővásárhelyi Kovács Krisztina grafikus tervezte, akinek terve az érmék tervezésére kiírt nyílt pályázatra beérkezett 345 pályamű közül bizonyult a legjobbnak.
A jegybank elsődleges célja, hogy ezek az érmék a lakosság minél szélesebb köréhez eljussanak, így a készpénzfizetési forgalomban, a mindennapi vásárlások során lehet majd velük találkozni.
A kibocsátást követő három hónapban az MNB a lakossági pénztárában (Budapest, V. ker. Kiss Ernő utca 1.) – korlátozott mennyiségben – címletváltás keretében biztosítja az érmékhez való hozzájutást. Tekintettel a hatalmas érdeklődésre egy ügyfél címletenként legfeljebb 10 érmét válthat.
Forrás: MTI, MNB
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|