Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Hosszú hónapkon keresztül nem volt lehetőségünk arra, hogy bulizzunk, koncertre járjunk vagy, hogy táncoljunk.
Örömmel jelentjük, hogy az ínséges időszaknak ezennel végeszakadt, hiszen a HangÁsz produkció által szervezett Budapest Bár koncert alatt fergeteges volt a hangulat. A koncert közben többen felpattantak az ülőhelyekről és táncoltak az együttes fülbemászó dalaira, de akik ülve maradtak nekik sem lehetett okuk a panaszra.

A HangÁsz produkció facebook oldalán a következőket írják:
"Boldogok vagyunk, hogy lehetőségünk volt újra önfeledtséget varázsolnunk az emberek arcára, hatalmas öröm volt számunkra, hogy láttuk, érdemes kitartanunk, érdemes dolgoznunk."
Minden bizonnyal a Budapest Bár muzsikusai is nagyon jól érezték magukat, hiszen a kényszerszünet után ez volt az első koncertjük.

A hosszú hónapk, amíg nem lehetett rendezvényt tartani, anyagilag és lelkileg is megviselte az előadóművészeket, a rendezvényszervezőket, a hangosító csapatokat és mindenkit, aki ezzel kereste a kenyerét. Most végre talán magához tér a szakma, amelynek a közönség is nagyon örül, hiszen sokan alig várták már, hogy kiszabaduljanak a négy fal közül és végre önfeledten szórakozhassanak.
A továbbiakban minden pénteken és szombaton koncertekkel és programokkal várnak titeket a Vigasságok terén, a program itt elérhető.
Fotók: HangÁsz Facebook oldala
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|