Térzenével köszöntötték a kórházi dolgozókat

Térzenével köszöntötték a kórházi dolgozókat a Kaposi Mór Oktató Kórháznál  a Semmelweis-nap alkalmából! 

 

A Kaposvári Helyőrségi Zenekar örvendeztette meg az egészségügyi dolgozókat a fúvós muzsikával, akiknek munkáját Szita Károly Kaposvár polgármestere is megköszönte az ünnepségen.

A magyar egészségügy napja (másik nevén Semmelweis-nap vagy Semmelweis Ignác-nap) egy 1992 óta, minden év július 1-jén megtartott ünnepnap Magyarországon. 1818-ban ezen a napon Budán, a Tabánban született Semmelweis Ignác magyar orvos, az „anyák megmentője”, aki kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében.

 

1992 márciusában az országgyűlés XXIII. törvénye, amely a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja megállapításával egyező napra, július elsejére megalapította ezt az emléknapot is. Ezen a napon minden évben szakmai elismeréseket adnak át az egészségügyben és ünnepi megemlékezéseket tartanak az ország területén. Az ünnepnap környékén adományozzák többek között a Semmelweis Egyetem Kopp Mária-médiadíját, a Professor Emerita és Emeritus címeit, valamint ekkor nevezik ki az intézmény tisztségviselőit is

Forrás: Szita Károly Facebook oldala

Időpont: 
hétfő, 2020, június 29 - 17:47

MAGAZIN

Veteránautók a Kaposvári Nagypiacon

A Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.

Árokba hajtott egy autó Siófok-Sóstónál a 7-es főúton

Siófok-Sóstónál, a főút 104-es kilométeréhez riasztották a tűzoltókat.

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Állásajánlatok Kaposváron