Nyitnak a mozik, múzeumok, fürdők, engedélyezik az autós koncerteket

Sikeresen és eredményesen védekezett Magyarország a koronavírus-járvány első szakaszában - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

   

Hozzátette: Magyarország eredményesebben védekezett, mint Nyugat-Európa bármelyik állama, és ezért köszönetet mondanak mindenkinek, aki részt vett a védekezésben és azoknak is, akik betartották a járványügyi szabályokat.

    Gulyás Gergely elmondta, június 16-át követően egy-két napon belül megszűnhet a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet. Ezt követően a színházak, múzeumok, mozik és fürdők kinyithatnak.

     A kormány szerdán döntött arról, hogy a rendezvényekre vonatkozó korlátozás fennmarad. Az autós koncerteket generálisan azonnali hatállyal engedélyezik - közölte.

    Mint elmondta, a járványügyi készültség fenntartása indokolt, az operatív törzs továbbra is működni fog, a kórházak irányításai rendszere változatlanul a járványveszélyhez igazodik.

    A kormány az idei költségvetésből a járványügyi védekezésre 590 milliárd forintot fordított - közölte hozzátéve, hogy ez szükséges és arányos volt.

 

Forrás: MTI

MAGAZIN

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Állásajánlatok Kaposváron