Trianoni megemlékezések Kaposváron

Június 4-én 16 óra 30 perckor száz másodperces harangzúgás emlékeztet majd bennünket a 100 évvel ezelőtt történt nemzeti tragédiára.

 

Arra kérjük a kaposváriakat, hogy ha tehetik, álljanak meg ők is ebben a néhány másodpercben és csendben emlékezzenek meg a békediktátum által elszakított országrészekről, az ott élő emberekről. 

A harangzúgást követően kezdődik a város hivatalos emlékező műsora a Berzsenyi parkban. A Trianon-emlékműnél beszédet mond Szita Károly polgármester. A koronavírus járvány miatt most idén szűkebb körű, csendesebb megemlékezésre kell készülnünk, a szabályokat betartva a székeket egymástól távolabb helyezzük el és arra kérjük vendégeinket, hogy a megszokottnál távolabb álljanak majd egymástól is. 

Az emlékező műsort a Kapos Televízió élőben közvetíti, este pedig műsorára tűzi Hubay Miklós Elnémulás című darabját - mely a kis nemzetek nyelvéért, fennmaradásáért emel szót-, valamint a Somogy Táncegyüttes erre az alkalomra készült táncelőadását.

A város aznap egy felhívást is közzé tesz. Azon családok leszármazottait keressük, akik a trianoni diktátum után költöztek Kaposvárra az elszakított országrészekről. Az érintettek elbeszéléseinek megismerésével és megismertetésével emlékezünk és emlékeztetünk az első világháborút lezáró diktátum súlyos következményeire.

A Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár Steiner Józsefné nagyatádi képeslapgyűjtő anyagából készült kiállítással emlékezik az évfordulón. „A trianoni békeszerződés és következményei a két világháború között” című virtuális anyag 160 képes levelezőlapot és egyéb bélyeggyűjteményi darabot sorakoztat fel. A képeslapok felidézik a történelmi eseményeket, elcsatolt országrészeink értékeit, de megtalálhatók köztük a magyar tragédiára emlékeztető szobrok, emlékművek, országzászlók ábrázolásai is. A kiállítás június 4-től lesz elérhető a könyvtár honlapján.

A Rippl-Rónai Múzeum „Trianon 100” címmel mutatja be a Magyarország számára tragikus kimenetelű eseménysorozatot és annak máig ható következményeit online poszter-kiállítás, dokumentumértékű képek és térképek segítségével. A kiállítás június 4-től lesz elérhető a múzeum honlapján.

Időpont: 
2020/06/04 - 16:30

MAGAZIN

Veteránautók a Kaposvári Nagypiacon

A Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.

Árokba hajtott egy autó Siófok-Sóstónál a 7-es főúton

Siófok-Sóstónál, a főút 104-es kilométeréhez riasztották a tűzoltókat.

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Állásajánlatok Kaposváron