Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
Figyelmeztetést adott ki az OMSZ Somogy megyére szombatra és vasárnapra. Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Napközben nyugaton és középen lehet eső, késő estétől északnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, a Dunántúlon helyenként viharos széllökésekkel, esetleg felhőszakadással kísért zivatarok is kialakulhatnak. Napközben a keleti, délkeleti szél helyenként megélénkül. Késő este a Dunántúlon északnyugatira fordul a szél, és viharossá fokozódik. A hőmérséklet délután 15 és 24, késő este 12 és 17 fok között valószínű.
Estétől egy nyugat felől érkező hidegfront hatására a Dunántúlon egyre többfelé várhatók zivatarok (egy-egy heves zivatar is lehet). A zivatarokat felhőszakadás (> 30 mm), viharos szél (65-80 km/h) és kisebb méretű jég (1-2 cm) kísérheti. A front mögött az Észak-Dunántúlon viharossá (70-75 km/h) fokozódik az északnyugati szél.
Vasárnap nyugat felől gyorsan csökken a felhőzet. A zárt felhőtakaró feloszlását követően nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk délután helyenként záporral, zivatarral. Kezdetben nagy területen lesz erős, néhol viharos az északnyugati szél, amely napközben fokozatosan mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű.

Forrás: OMSZ
![]() Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári FúvószenekarHónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.
|
![]() Baleset történt a 68-as főúton MesztegnyőnélBalesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.
|
![]() Kutyát mentettek egy munkagödörből PusztakovácsibanGödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.
|
![]() 49 év után nyugdíjba megy a Richter Cirkusz elefántjaA Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.
|
![]() Két személyautó ütközött KaposváronA Honvéd és a 48-as Ifjúság útja kereszteződésében karambolozott a két jármű.
|
![]() Megtilthatják a vadállatok cirkuszi szerepeltetését MagyarországonJelentős változás jöhet a hazai cirkuszi világban: a kormányzat tervei szerint a jövőben több vadállatfaj sem szerepelhetne magyarországi előadásokon.
|