A magyarországi fürdőkben jövő nyárig biztosan nem lehet számítani a korlátozások teljes feloldására, a hamarosan nyitó fürdőkben egyelőre a korábbi vendégszámnak a fele lehet, és csak a szabadtéri medencék üzemelhetnek - mondta el az MTI-nek a Magyar Fürdőszövetség elnöke.
Boros László Attila ismertette, a legtöbb fürdőben a fokozatos pünkösdi nyitásra készülnek, sok nagyobb fürdő pedig később, júniusban nyit. A pünkösdi nyitást is tesztüzemnek kell tekinteni - jegyezte meg. Hozzátette, az egészségügyi előírások, járványügyi óvintézkedések miatt fajlagosan megnőnek az üzemeltetési költségek, többlet munkaerőt, eszközvásárlást igényelnek.
A pontos, és részletes, minden fürdőre kötelező érvényű üzemeltetési feltételek megérkeztek a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK).
Boros László Attila meglepetésnek nevezte, hogy elindulhatnak a fürdőkben az 'aeroszol képződéssel nem járó' egészségügyi szolgáltatások, az eljárásrend betartásával. A fürdőgyógyászati kezelésekhez nem kell vírusteszt, ugyanakkor a szakorvosi vizsgálat és a kezelés is csak előzetes bejelentéssel történhet - ismertette. A játszóterek is megnyithatnak a strandokon, gyermekanimációt és csoportos foglalkozásokat azonban nem lehet tartani.
Országszerte a szövetség tudomása szerint négy-öt fürdő nyitott meg már az előző hétvégén, a részletszabályok ismerete nélkül. Az elnök ezt felelőtlenségnek nevezte. A fürdőbe készülőknek azt javasolta, hogy tájékozódjanak előzetesen az adott fürdő napi kapacitásáról, akár telefonon.
Forrás: MTI
![]() A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekigA pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani. |
![]() Gyümölcsfák is megégtek az ádándi tűzbenMeggyulladt az avar szerda délután Ádándon, a Hétvezér utcában.
|
![]() Oszlopnak hajtott egy autó PusztakovácsibanÁrokba hajtott és beton villanyoszlopnak ütközött egy személyautó szerda délután Pusztakovácsiban, a Fő utcában.
|
![]() Megújul és bővül a Kaposfüredi úti és a Cukorgyár közi orvosi rendelő KaposváronJelentős fejlesztések valósulnak meg Kaposváron az egészségügyi alapellátásban: |
![]() Balesetveszély: figyelmen kívül hagyta a piros jelzést KaposváronFedélzeti kamerafelvétel alapján a szabályszegés miatt a kaposvári rendőrök eljárást indítottak.
|
![]() Embercsempészt fogtak el SomogybanA polgárőrökkel közösen kutatták fel azt az olasz állampolgárt, aki hét illegális migránst akart Nyugat-Európába szállítani. |