Csak írásbeli érettségi lesz, május 4-én kezdődnek a vizsgák

Idén csak a végzősök érettségizhetnek, ez 83 ezer embert érint – mondta el Gulyás Gergely, miniszter a csütörtök délelőtti kormány infón.

 

Az érettségik május 4-én kezdődnek és kizárólag írásbeli érettségi lesz, de 3378 ember esetében lesz lehetőség szóbelire - hangzott el a tájékoztató.

A vizsgázók létszáma egy helyiségben nem haladhatja meg a 10 főt, és másfél méteres távolság kell majd a diákok között tartani. Ha valaki úgy dönt, hogy májusban nem akar érettségizni, az ősszel is megteheti. 

Az idei érettségi jelentkezők összesen 113 ezren vannak, de ebben benne vannak az előrehozott érettségire jelentkezők is, mondta Gulyás. De előrehozott érettségire nincs lehetőség.

Gulyás elmondta, az érettségi lebonyolításához két hétre lesz szükség.

MAGAZIN

Elindult a KÁN Kaposváron: ma már a családi programoké a főszerep

Pénteken megnyílt a KÁN Egyetemi Napok Kaposváron, szombaton pedig már a második nap programjai várják a látogatókat.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja avendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja a vendégeket

Szeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba.

Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfi

Jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani.

A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrök

A kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak.

 

A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekig

A pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani.

Állásajánlatok Kaposváron