14 hónapig tart a kaposvári szülészet felújítása

 

 

 

Megkezdődött a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház szülészeti épületének teljes körű építészeti rekonstrukciója a 1026/2020. (II. 12.) számú Kormányhatározat értelmében.

 

A kaposvári szülészet család- és bababaráttá fejlesztésének alapja az 1929-ben épült, helyi védettség alatt álló szülészeti épület teljes körű rekonstrukciója. A beruházás során a felújításra kerülő alapterület 3.500 m2.

Az építési munkaterület átadására 2020. március 10-én került sor. A kivitelező március 17-én, a terület körbekerítése után elkezdte a bontási munkálatokat. Az építési útvonal kizárólag a  Bajcsy-Zsilinszky utca felőli gépjármű-bejáraton keresztül történik, elkülönülten az intézményi betegutaktól. Az építkezéssel járó körülmények (elsősorban zaj-és porártalom) kevésbé lesznek megterhelők a környező utcákban élők számára, mint a kórházfejlesztés korábbi ütemeiben lezajlott beruházások.

Az építkezés teljes, tervezetten 14 hónapos időtartamára az épületben végzett járó- és fekvőbeteg ellátás (szülészet-nőgyógyászat, újszülött-osztály, reprodukciós központ) az Északi és Sebészeti tömb épületeibe költözött az elmúlt hetekben.

 

Az új szülészeti épületben az átalakítás során az egyes ellátó egységek elhelyezését racionalizálják. Az alagsorból az emeletre kerül a járóbeteg-ellátás és a kismamagondozás, megközelítésüket harmadik lift segíti majd. A földszinten egy blokkban kap helyet a szülőszoba, a császár műtő, az újszülött egység és a perinatális intenzív egység. A 2018-ban megnyitott Domány Sándor Reprodukciós Központ az eredeti helyén folytatja majd működését.

MAGAZIN

8. lett Kaposvár a Futókörök Napján

A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.

Csónakost mentettek a Balatonból vasárnap

A mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.

Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban

54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

Állásajánlatok Kaposváron