Ezek az új intézkedések Kaposváron a Koronavírus miatt

Kaposvár újabb intézkedéseket vezetett be a koronavírus miatt a városlakók biztonsága érdekében.

 

  • a piac továbbra is nyitva tart, de a biztonság érdekében új szabályokatvezetnek  be. A csarnokokba egy ajtón lehet csak belépni és egy másikon lehet távozni. Egyszerre csak 50 vásárlót engednek be csarnokonként, a koordinálást a piac munkatársai végzik.  A kint várakozókat arra kérik, hogy türelmesen várakozzanak, egymástól megfelelő távolságot tartva.
  • minden idős, aki segítséget igényel, saját segítőt kap, akinek nevét a szociális központ meg is adja számunkra, ráadásul a segítők igazolással érkeznek majd. Minderre azért van szükség, hogy ne üljenek fel a csalóknak, ne engedjenek be mást otthonukba. 50-en jelezték eddig, hogy számítanak a segítségre, rajtuk kívül a Kaposvári Szociális Központ 65 házigondozottat, a Segítő Kezek szolgálat 50 idős gondozottat lát el. Az idős polgárokat szórólapokon is tájékoztatják a lehetőségről. 68-an jelentkeztek eddig segítőnek, köszönjük a munkájukat!
  • szociális étkezésben csaknem 350 fő részesül, számukra legkésőbb hétfőtől biztosított lesz a házhozszállítás is.
  • minden általános- és középiskolás diáknak, aki kéri továbbra is biztosítják az étkezést. Ezt igényelni kell a szülőknek, többen már meg is tették ezt, mivel 49-ről 80 adagra nőtt a megrendelt ételadagok száma. Ez azt jelenti, hogy ennyien viszik el magukkal, és fogyasztják el otthonukban az ételt.
  • továbbra is biztosított a bölcsődei és óvodai ügyelet, az ügyeletes bölcsődének a Tátika Bölcsődét jelölte ki a város, a Nemzetőr sor 10. szám alatt.
  • Ügyeleti rendszerben működnek a fogorvosok is, a gyermekfogászati ügyelet a Béke utcában van.
  • részlegesen bezár a Kapos Holding Zrt. ügyfélszolgálata. Az ügyeket online vagy telefonon lehet majd intézni, ez alól csak a fogyasztó személyében bekövetkezett változás bejelentése a kivétel. A telefonos és online ügyfélszolgálat elérhetőségei megtalálhatóak a kaposholding.hu/ugyfelszolgalat internetes címen.
  • a házasságkötéseket továbbra is megtartják a Városháza Dísztermében. Az anyakönyvvezető, egy fő technikus, a házasulandó pár, a két tanú és 10 vendég vehet részt a szertartáson. A szertartásnak csak a hivatalos részét tartják meg, az érvényes házassághoz nem szükséges részek – mint például a pezsgős gratuláció vagy a gyertyagyújtás – elmaradnak.
  • kipostázzák a kismamabérleteket, az édesanyáknak nem kell bejönni értük a Városházára egészen addig, amíg a veszélyhelyzet fennáll.

MAGAZIN

A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én

Július 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban.

Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan mások

Igazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak

Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula Somogyba

Kellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Állásajánlatok Kaposváron