Elmarad a Lurkó Börze és a Levéltári Napok

Sorra maradnak el a programok Kaposváron a Korona vírus miatt. 

 

Először március 15. majd a Nárcisz ünnep elmaradásárt jelentették be Kaposváron, de a mai nappal tovább bővült a lista és vélhetően ez még nem a vége. Elmarad a hétvégére tervezett Lurkó Expo is és a Levéltári Napok rendezvény is. 

 

A VII. Csupor László Dél-Dunántúli Regionális Fafúvós verseny ugyan nem marad el, de a verseny online térben zajlik majd - így döntött a szervezőbizottság. A kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola színpada helyett, a számítógépeken hallgatja majd meg a zsűri a jelentkezők produkcióit és ezeket értékeli majd. A versenyzők előadását videón kell rögzíteni és eljuttatni a szervező bizottságnak.

MAGAZIN

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

49 év után nyugdíjba megy a Richter Cirkusz elefántja

A Richter Flórián Cirkusz üdvözölte a kormány bejelentését, amely szerint 2027-től Magyarországon megszűnik a vadállatok cirkuszi szerepeltetése.

Két személyautó ütközött Kaposváron

A Honvéd és a 48-as Ifjúság útja kereszteződésében karambolozott a két jármű.

Megtilthatják a vadállatok cirkuszi szerepeltetését Magyarországon

Jelentős változás jöhet a hazai cirkuszi világban: a kormányzat tervei szerint a jövőben több vadállatfaj sem szerepelhetne magyarországi előadásokon.

Állásajánlatok Kaposváron