
A koronavírus már Olaszország északi részén is megjelent ezért több intézmény is úgy döntött Kaposváron, hogy nem vállalja be az utazást.
Lemondta olaszországi versenyszereplését a Kaposvári Fúvószenekar. A többségében diákokból álló együttes április elején ment volt a Garda-tó melletti nemzetközi versenyre. A zeneiskola vezetése a koronavírusra és az olaszországi vesztegzárra hivatkozva döntött így, ugyanis ha nem is betegedtek volna meg a gyerekek, a visszaút a vesztegzár miatt bizonytalanná vált volna, vagy nem is lett volna lehetséges.
Pályázati pénzből megvalósuló projekt lett volna a Garda-tó melletti verseny, amelyre már be is fizették a nevezési díjat, de előreláthatóan ezt visszakapja az intézmény.
Márciusban utaztak volna ki az NDC táncosai Pisába táncversenyre, de a koronavírus miatt elmaradt a Back to the Style nevű rangos táncverseny Olaszországban. Az NDC Dreamers csapata 15 fővel utazott volna ki a táncversenyre. A szállás, a repjegy, valamint a nevezési díj is előre ki volt fizetve, ez utóbbit szerencsére visszautalták a szervezők.
A kockázat ellenére viszont elmentek Észak-Olaszországba Kaposvár két nagy gimnáziumának diákjai. A #KPSVR információi szerint aggódnak is a szülők, hogy a kint tartózkodó diákok nehogy megfertőződjenek.
A tankerület közleményt adott ki a teendőkkel kapcsolatban:
"Abban az esetben, ha az Ön által vezetett köznevelési intézmények (feladatellátási helyek) valamelyikéből tanulócsoport Észak-Olaszországban tartózkodik, és az út során a hatósági intézkedéssel lezárt településeken is járt tanulmányi kirándulás vagy egyéb látogatás céljából, úgy kérjük, hogy a hazajövetelt megelőzően azonnal értesítse a tankerületi igazgatót, aki a további intézkedéseket megteszi.
Amennyiben az Ön által vezetett köznevelési intézmények valamelyikéből (feladatellátási helyekről) tanulócsoport, vagy egyéni utazás céljából tanuló Észak-Olaszországban, a hatósági intézkedéssel lezárt településeken tartózkodott tanulmányi kirándulás vagy egyéb látogatás céljából és már visszaérkezett, úgy kérjük, hogy a szülőket a következőkről tájékoztassák:
A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében arra kérnek minden szülőt, hogy a fent említett terület elhagyásától számított tizennégy napig a gyermekük egészségi állapotát fokozott figyelemmel kísérjék.
Amennyiben a gyermekük ez idő alatt belázasodna, hívják fel a háziorvost és a kapott instrukciókat tartsák be."
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |