Megújul a kaposvári szülészet

Szita Károly: fontos, hogy a jövő kaposvári generációi méltó körülmények között lássák meg a napvilágot.

A korszerű orvosi műszerek beszerzésével megkezdődött a kaposvári szülészet átfogó megújítása. A kormány erre a célra 442 millió forintot biztosított, amelynek köszönhetően az igényelt gyógyászati eszközök legtöbbje – ultrahang készülékek, inkubátor, szülőágy, CTG-monitor, műtőfelszerelés és röntgen gép – már meg is érkezett a Kaposi Mór Oktató Kórház szülészeti osztályára. A legmodernebb készülékek üzembe helyezése és használatba vétele megtörtént. 

Ám nemcsak új műszereket szerzünk be, hanem az épület is megújul. A Kaposi Mór Oktató Kórház vezetése a szülészeti épület kiviteli terveit elkészíttette, a kormányzati beruházásokért felelős szerv, az Állami Beruházási Ügynökség pedig ezen a héten elindítja a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást. 

Szita Károly polgármester a kórház megújításakor elmondta: csak akkor tekinti befejezettnek a fejlesztést, ha a szülészet is megújul, hiszen fontos, hogy a jövő kaposvári generációi méltó körülmények között, saját városukban lássák meg a napvilágot.

MAGAZIN

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron