Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar és az ifjúsági zenekar koncertje

Vonyarcvashegyen, Kaposváron és Marcaliban is koncertezik az idén ötödik alkalommal összehívott Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar és a három éve elindított Dél-Dunántúli Regionális Gyermek – Ifjúsági Fúvószenekar.

Tóth Bence harsonaművész, fúvószenekari karmester és Tóth Ada klarinéttanár, a Dombóvári Zeneiskola igazgatója évről évre meghirdeti azt az egyhetes zenei tábort, ahová amatőr és profi zenészeket egyaránt várnak. Az együttest az ötletgazdák azzal a céllal hívták életre, hogy hazánk fúvószenét kedvelő, fúvós és ütős hangszereken játszó fiataljait összefogják és olyan válogatott együttest hozzanak létre, amely a világ bármely pontján megállja helyét.

A zenészek július 29-étől táboroznak Marcaliban, az ottani zeneiskolában próbálnak. Tóth Bence karnagy elmondta, a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a sokféle fúvószenei kultúrából érkező profi és amatőr zenésszel a koncertek anyagát mindössze egy hét alatt összedolgozzák. A próbákon ezért koncentrált munka folyik.

A három éve útjára indított gyermek zenekarban csillogó szemű kis zenészek játszanak, akik a hétvégén a felnőtt zenekarral közös koncerten lépnek majd fel. Közülük a legügyesebbek szólót játszhatnak vagy a következő táborban akár már a nagyok között fújhatnak. A gyermek zenekarban Kerekes Béla, a Dombóvári Zeneiskola tanára és Vörös István Zalaegerszegi Zeneiskola tanára, a Zalaegerszegi fúvószenekar karnagya vezényelnek.

Augusztus első hétvégéjén három helyszínen ad koncertet a két zenekar. 2-án, pénteken 18 órától a Vonyarcvashegyi Strandon, 3-án, szombaton Kaposváron, a Szivárvány Kultúrpalotában, és 4-én, vasárnap 10.15 órától a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony Templomban.

Időpont: 
2019/08/03 - 18:00
2019/08/04 - 10:15

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron